Shadow Warrior logo

A Flying Wild Hog a távoli jövő helyett ezúttal a közelmúltba látogatott, és új harci ruhába öltöztette az egykor a Duke Nukem 3D farvizén elevezgető kevésbé ismert, ám ugyanannyira elvetemült kardozós-Wanges játékot.

További érdekességek e magyarítás készítéséről...

Miután TSL16b az év első felében megemlítette az akkor még készülő játékot potenciális magyarítási célpontként, a téma egy időre mindenféle zavaró tényezők miatt el is süllyedt, és csak a megjelenés előtt jutott újra eszünkbe… majd a megjelenést követően másoknak is. Mire TSL16b elvégezte az előzetes felderítést (Road Hog játékmotor, pipa, Squirrel parancsfájlok, pipa, ZIP jelszóba rejtett fricska, pipa), Clysm jelentkezett azzal, átnéznénk-e a készíteni tervezett magyarítását, amiből végül együttműködés lett. Kisvártatva híre ment, hogy lesz magyar nyelv a játékban, de mivel ekkorra elkészültünk a nyersfordítással, már nem volt kedvünk kidobni az addigi munka eredményét. De hogy magáról a fordításról is essék szó… Gyorsan kiderült, ez nem lesz könnyű menet, mivel csak a feliratfájl harmadik soráig kellett várni az első lefordíthatatlan szójátékra. A főszereplő, Lo Vang (angol írásmód szerinti) nevének szleng jelentésére épülők legtöbbje nem volt egy az egyben visszaadható; néhol a poént át lehetett tenni a mondat vagy szituáció egy másik elemére, így legalább valamennyi reprodukálható volt az eredeti szöveg humorából, de erre sem mindenütt volt lehetőség. A nem ennyire egy konkrét angol szóhoz kötött szójátékok szerencsére nagyobb mozgásteret adtak. Gyógyír volt viszont, hogy a játék két főszereplője közötti folyamatos verbális csatározás visszaadása nagyon élvezetessé tette a munkát; legutóbb a Duke Nukem Forever fordítása közben szórakoztam ilyen jól. A játék hossza megint csak okozott nem várt nehézséget; a Hard Reset laza nyolc órájával ellentétben a Shadow Warrior erőltetett menetben is 17-18 óra körüli játékidővel bírt, így a tesztelés a vártnál tovább húzódott.

A szöveg nem egészen felét Clysm fordította; egyebek mellett neki jutott az egyik legtöményebb szójáték- és utalás-özön, a szerencsesütik szövegei. Az általa magyarított poénok közül több kevésbé érződik erőltetettnek, jobban „ül”, mint az eredeti angol szövegben levők. Ehhez képest az átvezető videók felirataival, néhány párbeszéddel, a teljesítmények leírásaival, a játékkezelési tippekkel és a kezelőfelülettel megbirkóznia már gyerekjátéknak tűnhetett.

Az FWH az átvezető videóknál ezúttal a korábbinál lokalizáció-barátabb megoldást alkalmazott, itt már a játékmotor feliratozta azokat. Azonban TSL16b-nek ezúttal is újra kellett gyártania a játék textúra alapú karakterkészletét, körülbelül negyvenféle méretben… Aztán még néhányszor, mert a betűméret, és a szövegek kiírására szolgáló területek mérete függött a képfelbontástól és képaránytól, de nem egyforma mértékben; az a szöveg, ami az egyik felbontásban és betűmérettel szépen elfért, egy másik párossal már túllógott, vagy a különböző mértékű szűrésen és élsimításon áteső karakterek olvashatatlanná váltak. Az e problémákkal való küzdelem további nem tervezett négy napot adott az elkészülési időhöz.



Képek

(Egyes képek – melyeken Lo Vang is látható – módosított játékmotoron készültek.)

Letöltés

Név: Shadow Warrior magyarítás (SWHUFI-v1.50.zip, 3,3 MB)
Letöltési hely: Magyarítások Portál
Alternatív letöltési hely
Kiadás ideje:
2015. augusztus 18. – v1.50 (További információ)
  • Magyar szöveg frissítve.
  • Módosítás érvényesítése a DX11-es változathoz alakítva.
  • Választható kiegészítések (nagybetűs írásmód, sötét feliratháttér) a DX 11-es változatnál technikai okból megszűntek.
  • Szövegformázási utasítások egységesítve.
2014. július 31. – v1.13
  • A magyar szöveg frissítve a játék 1.1.3-as változatára.
  • A feliratozás és a nyelvválasztás a játék 1.1.0-ás változatához illesztve, lostprophet magyar szövege is kiválasztható.
  • A játék régebbi változatainak (1.0.2 – 1.0.9) támogatása megtartva.
  • A szinkronfeliratok olvashatóságát javító, enyhén sötétebb háttér (választható).
2013. október 14. – v1.02
  • A játék teljes feliratozása magyar.
  • A játék 1.0.0-ás változata nem képes megjeleníteni a teljes magyar karakterkészletet, ezért annak támogatásáról lemondtunk, a magyarítás használatához játékfrissítés beszerzését javasoljuk.
  • Bár technikai okok miatt a “magyar (hivatalos)” lehetőség is megjelenik a nyelvválasztó listában, ennek kiválasztása a hivatalos magyar lokalizáció játékba kerüléséig angolra állítja vissza a nyelvet.

Visszajelzés

Az oldal alján levő Hozzászólás funkcióval küldhetsz a magyarítással kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket, hibajelzéseket.

27 hozzászólás a(z) “Shadow Warrior” bejegyzéshez

  1. Az egyik szerencsesüti mondandóját nem értem. Tudnátok segíteni?
    “A kukac a korán kelő madáré. A sajt viszont a második egéré.”

    • Az első egeret agyonüti az egérfogó, így a másodikként érkezőnek már hatástalanítva lesz, és viheti belőle a sajtot.

      A szerencsesütis szövegek egy része elég macerás volt, mivel angol nyelvterületen élő szólások, amik más nyelveken is léteznek, de csak tartalmi egyezésben. Ez pl. eredetileg “the early bird gets the wowrm”, aminek a magyar megfelelője a ki korán kel, aranyat lel, amivel viszont nem jön ki a poén, így aztán valamilyen szinten meg kellett hagyni az eredetit.

  2. Üdv

    Win10 alatt nem tudom telepiteni a honositást mert a swhufi-v1.50.cmd azt mondja, hogy a pc_arch bin nem található. A cmd rendszergazdaként van futtatva a bin fájl mellé van másolva és mégsem csinálja meg. A játék steamről van meg. Mit lehet tenni ilyenkor? A választ előre is köszi.

    • A legvalószínűbb, hogy védett könyvtárban próbálkozol. A .cmd rendszergazda futtatása nem elég, mivel az általa indított alfolyamatok nem öröklik a jogkört, így nem tudnak további fájlokat létrehozni vagy azokhoz hozzáférni. Ha indítasz egy rendszergazda jogú parancssort, és abból futtatod a .cmd-t, akkor elvileg működhet, de a legbiztosabb, ha a leírás szerint kimásolsz mindent egy korlátozatlan könyvtárba, ott futtatod, és utána visszamásolod a módosított fájlt.

      • Köszi a választ nem a védett könyvtár volt a ludas. Kellett egy rendszergazdai parancssor és onnan kellett inditani a cmd-t. Köszi a munkátokat. :)

        • Vagyis de, a védett könyvtár volt a ludas. Mintha pontosan ezt írtam volna az előző válaszban: vagy nem védett könyvtárban futtatod simán, vagy védett könyvtárban rendszergazdai parancssorból.

          Mindegy, a lényeg, hogy megoldódott.

    • Sziasztok!
      Ha egyszerűen kimásoljátok a mappából azt a 2 file-t az asztalra és onnan futtatjátok az .exét rendszergazdai jogosultságokkal, majd az így kapott file-t másoljátok be a játék mappájába, úgy is működik. Nekem semmilyen mappából nem futott le, ezért próbálkoztam ezzel. :)

      • Így is működhet, annál is inkább, mert az Asztal is csak egy mappa (leggyakoribb elérési útja c:\Users\<név>\Desktop).

  3. A játék 1.1.0-es patchével jött LOSTPROPHET magyarítása, majd DX11-el ki is múlt. Igaz a Steam-en a mai napig úgy lehet megvásárolni, hogy tartalmazza a magyar nyelvet, holott nem (tisztességes)….
    Kérdésem: elképzelhető, hogy a jövőben a fejlesztő ismét integrálni fogja egy javítással a magyarítást, pl. a Ti munkátokat?

    • A lostprophet-féle fordítás sem hivatalosként, hanem “fanmade” fordításként került be, utólag, és valószínűleg nem is tekintik támogatottnak (az, hogy a Steames adatlapon mi van, egy dolog), és ahhoz, hogy frissítve legyen, nem csak a fejlesztő/kiadó kell. Valószínűleg ezért (is) fáznak a fejlesztők az ilyesmitől, mert ki tudja, hogy később el tudják-e érni a fordítót, illetve rá tudják-e venni az ilyen “garanciális” frissítések elvégzésére.

      Jelen esetben azért az FWH is hibás, mivel legutóbb több mint két hónapja ígérték meg, hogy rendbe teszik az 1.5.0 miatt elromlott nyelveket, de gondolom az SW2 fejlesztése fontosabb, mint pár jó esetben is csak marginális hasznot hozó lokalizáció életre pofozása.

      Mivel nekünk nincsenek olyan barátaink, akik be tudnak nyomni minket a különféle fejlesztőkhöz, esélytelen, hogy a fordításaink bárhova is bekerüljenek (a Valve-ot kivéve, azzal szerencsénk volt). Néhány kis fejlesztővel próbálkoztunk már, egy udvarias visszautasítástól eltekintve nulla eredménnyel.

  4. Sziasztok!

    A kérdésem az lenne, hogy a SW magyarítás Ubuntun is működne vagy mindenképpen Windows szükséges hozzá? Köszi!

    • Attól függ, hogy Linuxon melyik verzió van, 1.13, vagy 1.5.0. Az előbbi lehet, hogy működik, ha ugyanolyanok az adatfájlok, mivel ott csak be kell másolni 1-3 fájlt a többi mellé, az utóbbi nem, mert annál helyben kell fájlokat módosítani, amit a telepítőbe csomagolt Win32-es segédprogramok végeznek.

    • Az 1.5.0 teljesen át van alakítva, a Dx9-es verzióhoz való magyarítás nem jó hozzá. Már kész van egy ideje a magyarítás 1.5.0-ás változata, csak mivel a FWH állítólag dolgozik egy frissítésen az 1.5.0-hoz, ami megint el fogja rontani a magyarítást is (az új motor teljesen más módon használja az adatfájlokat, sajnos már nem lehet egyszerűen új fájl hozzáadásával magyarítani, létező fájlokat kell helyben patchelni), meg akartuk várni, hogy kiadják. De mivel ez már hónapok óta húzódik, lehet, hogy nem várunk vele tovább.

        • Sziasztok. Dettó ugyan ez a probléma én örülnék neki ha feltennétek a meglévő 1.5 fordítást, nagy segítség lenne.

        • Mivel úgy néz ki, hogy az FWH által lassan már kb. fél éve megígért javításból nem lesz semmi, összeszedjük, hogy is álltunk ezzel legutóbb, tényleg rendben van-e minden, és igyekszünk záros határidőn belül kiadni a frissítést.

  5. nálam az a hiba kimaradnak az ékezetes betük es mikor rákatintok az intro után nincsenek rendes szavak pl.: jj@234jdsajasjdj ijen szavak vanak

    • Ha letekersz ennek az oldalnak az aljáig, lehet, hogy meglesz a megoldás is. De ha nem az a gond, hogy 1.0.0-ás (illetve esetleg nem Steam alatt futó) változaton próbáltad, akkor leginkább fogalmam sincs, mi lehet.

    • Egyik sincs. Ha valami jelszóval védett fájlt töltöttél valahonnan, akkor a legjobb lenne, ha ugyanott néznél szét annak jelszaváért is. Egyébként minek kéne lennie abban a csomagban?

  6. Sziasztok!
    Nagyon szépen köszönöm a magyarítást,remek lett, öröm olvasni minden egyes sorát. :)

    Egyetlen egy kérdésem lenne, miért magázódik hoji meg wang?
    Nem zavaró,vagy ilyesmi csak kíváncsi vagyok.

    • Több oka is van.
      Egyrészt, mert nekem speciel eszembe se jutna élből tegezni egy démont, akit ráadásul ellenségként ismerek meg, csak később csapódik hozzám, és akkor is csak érdekből, nem azért, mert hirtelen legjobb haverok lettünk csak úgy minden előzmény nélkül.
      Aztán, japánban vagyunk, ahol az egymás iránti tisztelet és udvariasság kifejezése alap dolog, hát még ha az egyik fél egy természetfölötti / mitikus lény. Ehhez vegyük még hozzá a sintoizmust, mint Japán egyik legjelentősebb vallását, ami nem egy istenséget, hanem a természethez, a világhoz kötődő “lelkeket” tisztel, amik egy része inkább olyan démon-féle, mint Hodzsi. És nem minden kultúrkörben szokás tegeződni “istennel”.
      És az egész szöveg hangvétele, magát a tartalmat és a szinkronhangok előadását is figyelembe véve, nekem egyáltalán nem tűnt tegezésnek; annak ellenére, hogy folyton cinkelik egymást, mindvégig éreztem benne annyi távolságtartást, hogy ne férjen bele abba a tartományba, amit már tegezéssé szokás magyarítani.

      • Így nézve tényleg igazad van, lehet, hogy csak engem zavart meg, mert mikor angolul játszottam és a kis “konyha” angolommal automatikusan tegezést fordítottam magamban.
        Nem is tudom miért nem társítottam a japán kultúrkörhöz a nyelvezetet. Fura, pedig kimondottan szeretem a keleti világot és hitvilágot is. Így végiggondolva teljesen jogosan maradt a “magázódás”, sőt, jobb is. :)

        A munkátokat nagyon köszönöm, annyira jó, úgy végigjátszani, hogy nem csak sejtem miről beszélgetnek, hanem értem minden egyes szavát.

        u.i.
        Látom tőled sem áll távol a kelet világa, ha esetleg érdekel nagyon tudom ajánlani Wu Cseng En – Keleti utazás avagy a Majomkirály története c. könyveket. Zseniálisan végigvezeti Kína egyik legrégebbi történetét, és közben bemutatja a taoizmus és a buddhizmus alapelveit, illetve ezek kialakulásának és alkalmazásának a történetét.

        Az egész csapatnak és családjaitoknak Boldog Karácsonyt! :)

  7. Sziasztok.. Az lenne a problémám, hogy az ékezetes betük kimaradnak. Erre van valami megoldás?
    Köszi előre is.

    • Bár ez inkább TSL16b szakterülete, de első körben arra tudnék gondolni, hogy 1.0.2-nél korábbi (azaz 1.0.0, alapkiadás) játékverziód van, amin, mint azt a telepítési útmutató is írja, a magyarítás nem működik, mert abban a verzióban még nem volt rendes lokalizáció-támogatás.

      Ha ez a helyzet, az egyetlen megoldás a játék frissítése legalább 1.0.2-re, vagy annál újabbra.

    • Igen, én is csak az 1.0.0-ás változatot tudom elképzelni a hiba okaként. De mivel szinte naponta jönnek ki a frissítések, viszonylag könnyen beszerezhető az 1.0.6-os, sőt az 1.0.7-es verzió is.

Hozzászólás a(z) Stroke bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>