Hades logó

A Supergiant Games összeválogatta korábbi játékai egyes elemeit; a Bastion általános játékmenetét, a Transistor képességkombináló harcrendszerét és a Pyre helyzetfüggő és elágazó párbeszédekre alapuló történetmesélését, és mindezt ráépítette az utóbbi években felkapott „roguelite” műfaj alapjaira, így a Hades eddigi munkásságuk egyfajta összegzése is lehetne.

További érdekességek e magyarítás készítéséről...

A Hades magyarításának két legszembetűnőbb nehézségét az egyedi és finoman szólva is kínkeservesen módosítható betűkészlet-fájlok, és a hatalmas mennyiségű szöveg jelentették. Ezek miatt, és egyéb fennakadások eredményeképp csak a megjelenés után négy hónappal döntöttünk úgy, hogy belekezdünk a magyarításba. A betűkészletjavítás problémaköre a munka viszonylag korai szakaszában tett egy váratlan kanyart. TSL16b egyre komolyabb arzenált felvonultatva szétszerelte és módosíthatóvá tette a játékhoz használt fájlformátumot, majd nem sokkal az után, hogy elkészült az első néhány betűkészlet tesztverziója, jelentkezett nála egy bizonyos Perzonallica nevű fordítótársunk, aki korábban maga is tervezte a Hades magyarítását, csak idő hiányában le kellett mondania róla. Amit viszont addigra elkészített, az pont a javított betűkészletek voltak, amiket nagylelkűen fel is ajánlott további használatra. Némi vizsgálódás és tesztelés azt mutatta, hogy bár más munkamódszerrel, de nagyjából ugyanarra az eredményre jutott, mint TSL16b, így a kerék újra feltalálása helyett köszönettel elfogadtuk a felajánlást, és az ő javított betűkészleteit használtuk fel. Ez egyben azt is jelentette, hogy ehhez a fordításhoz hirtelen lett egy átmeneti külsős közreműködőnk is.

A játékban levő szövegmennyiség elsőre aggasztóan soknak látszott. Összesen több mint 7 megabájtnyi olyan fájl került elő, ami fordítandó szöveget tartalmazott (ez közel háromszorosa lett volna az eddigi legnagyobb munkánknak, a Deus Ex: Human Revolutionnek), de a tüzetesebb vizsgálat kiderítette, hogy ennek nagyjából 60%-a (többszörös) redundancia, a maradékban pedig nehezen meghatározható mennyiségű (fájlonként változó, 15-25% körüli) fájlstruktúra, formázás és egyéb is van, így a tényleges szöveg igazából „csak” alulról közelíti a DX:HR mennyiségét. Viszont a hatékony fordításhoz a fájlok egy része (főleg a redundáns részek kitakarítására) jelentős mennyiségű előkészítést is igényelt; a legnagyobb egybefüggő fájl mérete ennek során 3,4 MB-ról 1,6 MB-ra csökkent, viszont csak ez az előkészítés is kb. 10-12 óra munka volt, és a fordítás ideje még ehhez jött hozzá (összesen nagyjából egy hónap, napi 4-8 órában). És ez csak egy fájl volt, még ha messze a legnagyobb is. A teljes időszükségletet eredetileg hat hónap körülre becsültük, aztán nagyjából a harmadik hónap során kezdett úgy tűnni, hogy jó, ha nyolc hónap alatt kész lesz, de ahogy fogytak a fájlokból a felesleges részek, egyre jobban nézett ki a dolog, és végül a fordítás nem egészen öt hónap alatt készült el.

A játék szövegében található görög (és egyéb) mitológiai utalások, a nevek magyar írásmódjának kiderítése és hasonlók szükségessé tettek némi kutakodást a témában, de szerencsére az ilyesmi jól hozzáférhető, még ha a történet írója el is tért néhol a „hivatalos változattól” olyan kérdésekben, mint pl. Démétér szüleinek kiléte és a többi olümposzival való rokonságának jellege, illetve, főleg dramaturgiai okból, hogy hogyan is került Perszephoné az Alvilágba, miközben olyan apró, kevéssé ismert részletekre pedig még poént is építettek, mint hogy egyes ritkán említett olvasatok szerint Zagreusz és Dionüszosz egyazon isten két különböző jellemű megtestesülése volnának. A szereplők karakterének kialakításában talán kicsit több szerepe volt a szinkronszínészek előadásának, mint maguknak a szövegeknek, de többségüknél volt valamilyen szófordulat vagy más jellegzetesség, amit a szövegeiken következetesen végig kellett vinni. Fordítástechnikailag igen fájdalmas volt viszont, hogy a fejlesztők (egyébként technikai szempontból ötletes és védhető módon, a hozzájuk tartozó magyarázó elemleírások egységes és automatikus megjelenítésére) bizonyos kifejezéseket a szövegbe ágyazott függvényhívásokon keresztül illesztenek be futásidőben egy máshol, külön szövegelemként tárolt statikus példányból. Ez a toldalékolást szinte teljesen nélkülöző angol nyelvnél remekül működik, magyarul viszont néha komoly fejtörést igényelt teljesen különböző mondatokat úgy fogalmazni, hogy az egyetlen példányban létező kifejezés mindegyikbe illeszkedjen; sajnos egyes esetekben ez „érdekesen” hangzó magyar mondatokat kellett eredményezzen (vagy a kifejezést kellett olyanra írni, ami viszont önmagában állva furcsa, mert másképp nem illett volna mindegyik mondatba). Egy másik technikai nehézség abból adódott, hogy a fejlesztők mintha menet közben jöttek volna rá, hogy egy adott szöveg nem lesz minden nyelven ugyanolyan hosszú, így utólagos szükségmegoldásként teleszórták a játék kódját mindenféle helyi szövegméret-felülbírálásokkal külön-külön minden egyes nyelvhez, amelyiknél és amekkora mértékben arra épp szükség volt. Itt az tűnt célravezető megoldásnak, hogy azt a nyelvet választjuk lecserélésre, amelyikhez a legkevesebb ilyen felülbírálás fordul elő, és azok a leginkább illeszkednek a mi szöveghosszainkhoz (amit igyekeztünk az angoléhoz lehető legközelebb tartani), hogy minél kevesebbet kelljen ezek közül megváltoztatni olyan fájlokban, amikhez nem szerencsés hozzányúlni.



Név: Hades magyarítás (HadesHU-v1.01.zip, 2,9 MB)
Letöltési hely: Magyarítások Portál
Alternatív letöltési hely
Kiadás ideje:
2023. január 11. – v1.01 (További információ)
  • Az epilógus (második befejezés) során a játék leállását okozó hiba javítva.
2022. január 10. – v1.0
  • Tartalmi és formai szövegjavítások.
  • További kezelőfelület/szövegméretezési javítások.
  • Régebbi, nem frissített játékváltozat esetén az adminisztrációs kamrában a szökési kísérletek naplójánál felbukkant kompatibilitási probléma javítva.
  • Telepítő/eltávolító scriptek Linuxra.
2021. augusztus 27. – v0.9
  • A teljes kezelőfelület, játékszöveg és feliratozás magyar.
  • Mivel a játék által használható nyelvek száma és azonosítója a futtatható fájlokba van drótozva, magyarítani (a fejlesztők közreműködése nélkül) csak egy létező nyelv lecserélésével lehetséges.
  • A betöltés képernyőn a mentési dátum hónapneve a lecserélt (jelenleg olasz) nyelven jelenik meg, mert feltételezésünk szerint ezt a játék nem maga intézi, hanem készen kapja a működéséhez szükséges .net keretrendszertől a beállított nyelven, így nem módosítható.
  • A játék jellegéből eredően a magyarítás alapos tesztelése nehezen kivitelezhető, de legalábbis időigényes. A leggyakrabban előforduló elemek már viszonylag jó állapotban vannak, de máshol előfordulhatnak különféle hibák, amelyek hosszabb tesztelés során esetleg majd előkerülnek, és egy később kiadandó 1.0-ás verzióban lehetőség szerint javítva lesznek.
  • A szövegtartalom teljes átnézése a terjedelem miatt még folyamatban van, de mivel ezen a ponton 97-98%-ban már elfogadható a szöveg, úgy döntöttünk, ahelyett hogy további hónapokat kellene várni rá, kiadjuk “béta” állapotban, és a szöveg véglegesítése után frissítjük.

Visszajelzés

Az oldal alján levő Hozzászólás funkcióval küldhetsz a magyarítással kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket, hibajelzéseket.

16 hozzászólás a(z) “Hades” bejegyzéshez

  1. Epices Hadesnél előjött egy hiba, a második befejezésnél, mikor egyesíted a családot a olimposziakkal. Elkezdődik az animáció, az első felirat még megvan, de mikor az istenek jeleit pakolná ki, akkor jön a bug report. Játék nem fagy ki, fut tovább, de nincs tovább lépés. Ott megáll. Ha átteszed pl angol feliratra, akkor is ez a hiba jön elő. Csak úgy működik ez a rész, ha a magyarosítást lekerül róla. Utána ezen a részén átmenve ismét visszatehető. Steam-es verzióval is létezne ilyen hiba?

    • Én még nem jutottam el odáig a játékban. Ha reprodukálni tudod, jó lenne látni a hibaüzenetet, abból lehetne kideríteni, mi történik.

      Kicsit körülnézve a Lua scriptekben, van egy gyanúm a hiba okára, egy általunk módosított függvényt azon a hívási útvonalon hiányos paraméterezéssel használnak, és a módosítás ezt a lehetőséget nem vette figyelembe. Megpróbálok eljutni addig a pontig a játékban, és tesztelni, hogy tényleg ez van-e.

      Mondjuk érdekes, hogy senki más nem jelezte korábban, ha tényleg az az oka, akkor ennek mindenkinél meg kellene történnie.

      • Köszi!
        Csak most olvastam a válaszaidat. Mentésem megvan, Újra tudom játszani azt a részt. Most gyorsan meg is csináltam:

        Még megjegyzés, az istenek jelei ügye overlayként jönnek fel, és ezzel kapcsolatban lehet az is, hogy néha a Zag szobájában hallottam egy hangot, sose tudtam pontosan miért. Itt derült ki, hogy achi-kat adja akkor azzal a hanggal, csak nekem addig jelentek meg az achi-k overlay grafikái.

        Ha valóban sikerül javítani, akkor gondolom ez is meg fog oldódni.

        Köszönöm! Biztos meg fogom nézni a javítást!

        Version: Release 38290
        Renderer: Dx11 AMD Radeon RX 6700 XT (vendor id: 0x1002 model id: 0x73df rev: 0xc5)
        OS: Microsoft Windows NT 10.0.19045.0
        RAM: 16308
        Cores: 16
        64-bit: True
        Region: en-US

        Screenshot: Hades_5.png saved in D:\My works\Documents\Saved Games\Hades\Screenshots
        Script Crash: UIPresentation.lua:284 bad argument #1 to ‘len’ (string expected, got nil)

        • Én se voltam messze az epilógustól, egy körrel sikerült eljutnom odáig, de így legalább biztos, hogy ugyanazt a hibát kaptam, mint te (a levelet is megkaptam egyébként).

          Ez egy teljesen egyedi hiba, sehol máshol nincs hatása. Újrahasznosítottak egy függvényt teljesen más célra, mint amire normál esetben használják, és itt azt a paramétert, ami az egésznek az értelme (ez írja ki a kör kezdetén néha megjelenő véletlenszerű Hadész-monológ, illetve a Mesélő kör végi “így haltál meg” szövegének az egyszavas “címét”), ebben az egy esetben nem adták át, nem ír ki semmit, a mi módosításunk viszont itt is ellenőrizni próbálta az át(nem)adott szöveg hosszát a megfelelő betűméret meghatározásához. És bár a Lua az ilyen eseteket általában rugalmasan szokta kezelni, a “szöveg helyett semmi” pont egy olyan kivétel, aminél behelyettesítő érték használata/visszaadása helyett hibával leállt az értelmező.

  2. Sziasztok!

    Köszönöm először is a fordítási munkátokat, egy olyan kérdésem lenne, hogy lesz olyan telepítő ami kompatibilis az epic games-es verzióval? Mert ez a mostani nem működik vele (mondjuk nem is írtátok, hogy működne csak megnéztem, hogy hátha, mivel az epic esetében is van olyan mappa, ahol a telepítő indul és fel is rakja.) Ha esetleg szükséges lenne valamilyen file-ra a telepítőhöz akkor szívesen elküldöm nektek, mert a játék eredeti epices verziója van meg. Feltéve, ha tervezitek és megoldható az epices telepítőt is.

    • Ehhez leginkább azt lenne jó tudni, hogy mi az a különbség a játékváltozatok között, ami a nemműködést okozza. És hogy a nemműködés pontosan mit jelent, hogyan, miért és mennyire nem működik.

      • Szia!
        Először is köszönöm a gyors választ. A játék telepítője csak akkor fut le, ha a játék mappáján belül a „Content” mappába van másolva. Ha máshova kerül akkor elindítás után közli, hogy „a Hades részeit nem találja” az adott mappában. Ez igaz akkor is, ha a játékon belül a fő könyvtárba másoljuk.
        Ha a Content mappába kerül másolásra akkor lefut, de most jobban megnézve, már a telepítés során is hibát ad a telepítő konkrétan ezt:

        https://kephost.net/p/2021/35/4320_3530d20144c7.jpg

        Megnéztem úgy, hogy a teljes mappát átmásolom a Content mappába felülírva és nem felül írva az ott található file-okat is, de ez nem okozott semmilyen változást, az eredmény azonos. Ezek után is elindul a játék, azonban a betöltés után a menü előtt ezt az üzenetet adja:

        https://kephost.net/p/2021/35/2256_94d0fc5f18d8.jpg

        A Hades mappája ezeket tartalmazza a friss telepítés után:

        https://kephost.net/p/2021/35/3616_f421d62d3d1c.jpg

        https://kephost.net/p/2021/35/3797_f441ea14eeb7.jpg

        Nem tudom, hogy ez így segít-e megtalálni a probléma okát, és hogy pontosan mit nem talál a telepítő. :( Ha szükséges akkor szívesen mentek képet a többi mappáról is vagy, feltöltöm drive-ra az esetlegesen szükséges file-okat.

        • Az alapján, ami a könyvtárszerkezetből látszik, szinte biztos, hogy ugyanaz, mint a Steames. Így aztán olyan nem lehetséges, hogy a “HadesMagyarítas” könyvtárnak a “Hades” könyvtárba bemásolása után (ahol a Content, x64, x64Vk és x86 könyvtárak is vannak, azok mellé) az onnan futtatott telepítő azt mondja, hogy rossz helyen van. Az meg pláne nem lehetséges, hogy a ..\Hades\Content\HadesMagyarítas könyvtárból indított telepítő meg hiba nélkül elindul.
          Amikor a telepítő azt mondja, rossz helyen van, kiír egy útvonalat is, hogy hol keresi sikertelenül a “Content” könyvtárat. Azt a kiírt útvonalat jó lenne látni.

          A sikeres telepítéshez ezeknek a könyvtáraknak kell léteznie:
          ..\Hades\Content\Win\Fonts
          ..\Hades\Content\Scripts (láthatóan megvan)
          ..\Hades\Content\Subtitles (láthatóan megvan)
          ..\Hades\Content\Game\Text
          ..\Hades\Content\Game\GUI

          A könyvtárképek nem készülhettek a telepítés UTÁN, mert lennie kellene egy “it_ori” könyvtárnak a Subtitlesben (és egy másiknak a \Content\Game\Text-ben), és három .ori kiterjesztésű fájlnak a Scriptsben, azok létrehozásáig ugyanis a kép alapján eljutott a telepítő, mégse látszanak ott, ahol lenniük kellene. Sőt, a játékbeli hibaüzenet is valószínűleg annak az eredménye, hogy a lecserélendő .lua és .sjson fájlok át lettek nevezve, a módosított fájlok bemásolása viszont már nem sikerült (ott állt meg a telepítő), ezért nem találja őket a játék… miközben a kép tanúsága szerint a másolatok nincsenek sehol, az eredeti fájlok viszont a helyükön vannak. Szóval elég sok itt az ellentmondás, így nehéz megállapítani, mi is történik valójában.

        • Sűrű ellenezést kérek, de az alapján, amit írtál…

          „..\Hades\Content\HadesMagyarítas”

          rájöttem, hogy Én néztem be nagyon csúnyán a telepítést, amiért most ég a képemről a bőr rendesen. Lévén Én miután kibontottam a rart nem az egész mappát úgy ahogy van másoltam át a játék fő könyvtárába, hanem annak csak a tartalmát másoltam be ( “HadesMagyarítas” mappa nélkül) és ez okozta gondokat. Úgy, hogy egy az egyben mappástól mindenestül másoltam át így már gond nélkül lefutott minden és működik is minden rendesen. Tényleg ellenezést kérek a lámaságom véget, illetve az esetleges kellemetlenségért, amit okoztam. Mentségemre egyedül az szól, hogy nekem a Hades Tudnivalók file-nál a win 10ezt az üzenet adja amikor el akarom olvasni:

          https://kephost.net/p/2021/35/1832_1a8c6b9cdf4b.jpg

          és nem tudom megnyitni semmivel, ha jól tippelem ez meg tartalmazza a helyes telepítési dolgokat, ráadásul mindig elolvasom a telepítési leírást. Úgyhogy ezt most Én néztem be nagyon. Még egyszer elnézést kérek és köszönöm szépen a fordítási munkátokat illetve a türelmeteket és segítséget.

        • Akkor a jó hír az, hogy a teleptő működik az Epic Store-os változattal is, a rossz viszont, hogy nálad valamiért nem ismeri az OS a .hta formátumot, pedig nálunk Win7-en és Win10-en is úgy nyílik meg, ahogy kellene. Pontosan milyen W10 változatod van, Home, Pro, valami egyéb? Illetve jobb gombbal kattintás és a Társítás… választása utáni ablakban van látszik-e valahol egy “Microsoft HTML-alkalmazásgazda” társítható alkalmazás (W7-en a C:\Windows\SysWOW64\mshta.exe a feldolgozó/megjelenítő alkalmazás, esetleg azt meg tudod találni valahol, hogy fájl szinten létezik-e nálad)?
          Gyorsan utánanézve ennek W7-től fölfelé minden verzión működnie kellene, még W11-en is, a feldolgozáshoz szükséges komponensek benne vannak az OS-ben, legfeljebb valami miatt a társítás hiányzik, bár annak is alapértelmezett beállításnak kellene lennie.

        • Nekem is fura a dolog, mert ilyennel nagy régen nem találkoztam Én sem. Megnéztem minden a Windows által fel ajánlott alkalmazással ami kilistáz de egyik sem volt hajlandó megnyitni, pontosabban nem történik semmi a társítás után, nem indul el a kiválasztott program. Dehogy még bizarrabb legyen az egész, most kíváncsiságból megnéztem, hogy raron belül se kezeli-e a Windows, de ott meg igen. Tehát kitömörítés nélkül nézed meg akkor egy furán tördelt file állományként megnyitja a winrar. Lásd ezt a képet:

          https://kephost.net/p/2021/35/3288_be2236d31575.jpg

          Ilyet nagyon régen a Win 7 csinált nálam sok sok éve, de win 10en most találkozom ezzel először és szerintem ez az Én Winem-nél lesz ez egy egyedi hiba, mert kíváncsiságból meg lett nézve más gépen is az előbb amin szintén Win 10 home 64 bit fut, és ott meg nem jött csak nálam. Szerintem vagy a rar kitömörítésnél sérül a file, vagy az Én win-em érett meg egy újratelepítésre. Egyébként Win 10 Home 64 bit (Buildszám:19042).

        • Örülök, hogy megoldódott a talány.

          Egyébként most kipróbáltam, XP-n is működik a .hta, csak az átlátszó .png-t nem átlátszóként mutatja (mert régi az Internet Explorer komponens benne, bár úgy rémlik, ahhoz is volt valami 5. szintű varázsige, amivel jól mutatta). A WinRar sima szövegként mutatja a .hta forrásszövegét (ami egyébként egy spéci, HTML-szerű, olvasható hibrid, pont ezért ezt választottuk, mivel kicsi, és könnyen eldönthető, hogy nincs benne veszélyes kód), de én többnyire Total Commanderrel nézek bele az ilyesmibe, annak a Listerében szintén egész fogyasztható formában, viszonylag szépen tördelt karakteres dokumentumként jelenik meg (amilyenek a régebben használt Tudnivalok.txt-ink voltak).

          Ennél a konkrét hibánál, úgy tűnik, nem a megfelelő komponens van társítva a HTML-alkalmazáshoz (de hogy az, azt a rendszer helyesen felismeri). Nekem 16-bites program indításakor (illetve helyette) ír ilyesmit, mint neked.

  3. Fúú, köszi a melót srácok! Majdnem a születésnapomra! :)) Még annyit tennék hozzá, hogy bár a fontokat én módosítottam és nekem is jó néhány órámba került, de FEARka segítsége nélkül nekem sem ment volna.

    Ha találok hibákat, mindenképp jelzem. 😉

    • Azzal, hogy “game pass” kb. nem mondtál semmit, mert csak az nem derül ki, hogy milyen op. rendszer (netán konzol), és milyen digitális játékbolt.

      Ha a játék Windowsos változata, és a legutóbbi (2021. július 27.) játékverzió, akkor működnie kell, azon készült és azon lett tesztelve. Elvileg korábbi játékverziókon is működhet, mert elég rugalmas a játék szövegkezelése, nem esik kétségbe, ha valamit nem talál, legfeljebb angolul írja ki a problémás a sort.

      Más platformon (Linux, Mac, konzolok) ez a magyarítás a jelenlegi formájában nem használható. Valószínűleg használhatóvá lehet tenni, mert csak fájlokat kell lecserélni, de ennek konkrét módját mi nem tudjuk kideríteni.

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>