S.T.A.L.K.E.R. Call of Pripyat logo

Az első és második (vagy történeti sorrendben „nulladik”) S.T.A.L.K.E.R. játék után tűkön ülve vártuk a harmadikat, és nem kellett csalódnunk; a Call of Pripyat méltó folytatása – és sajnos végül egyben befejezése is – lett ennek a kiemelkedő és egyedülálló játéksorozatnak.

További érdekességek e magyarítás készítéséről...

A Call of Pripyat magyarítása kétszer készült el, és ennek nem adatvesztés, vagy egyéb hasonló „katasztrófaszintű esemény” az oka. A játék először kizárólag oroszul jelent meg, és sokáig semmiféle információ nem volt arról, mikor várható a nemzetközi kiadás (ha lesz egyáltalán). Így többen is elkezdtek nemhivatalos angol szöveget készíteni az orosz alapján; mi is csatlakoztunk egy ilyen csoporthoz, és az angolt azonnal fordítottuk is tovább magyarra, bízva abban, hogy az orosz fordítók elfogadható munkát végeznek (ugyan mindketten az utolsó olyan generációk valamelyikébe tartozunk, melyek még oroszt tanultak kötelező idegen nyelvként az iskolában, de nekem gyorsan sikerült még azt a keveset is tökéletesen elfelejtenem, amit valaha is megtanítottak belőle). Végül, majdnem fél évvel később mégis megjelent a nemzetközi változat, ám igen jelentős különbségek mutatkoztak a hivatalos és a nemhivatalos angol szöveg között, így nyilván az abból készült magyar fordítás is lényegében használhatatlan volt. Nem volt mit tenni, újra kellett fordítani mindent, ezúttal a hivatalos angol szöveg alapján. Ettől az „apró” problémától, és a jelentősen nagyobb mennyiségű szövegtől eltekintve viszont a feladat nagyjából ugyanaz volt, mint a Shadow of Chernobyl esetében, azzal a könnyítéssel, hogy immár kész volt a fordítás során használandó nyelvezet, és sokkal otthonosabban mozogtunk a játék fájlszerkezetében és általános struktúrájában is.

Az X-Ray játékmotor mind a sorozat második, mind a harmadik részéhez számos új funkciót kapott, a Clear Sky-hoz sok egyéb mellett kibővített üzenetkezelő rendszert, mely immár képes volt beszédfeliratok megjelenítésére is, és amit a Call of Pripyat is örökölt. Ám még mindig sok olyan angol beszéd volt a játékban, melyekhez egyáltalán nem tartozott felirat, és bár ezúttal magát a megjelenítő funkciót már nem nekünk kellett megírni, az annak a kiírandó szöveget elküldő kiegészítést igen, valamint csakúgy, mint a Shadow of Chernobyl esetében, el kellett készíteni magukat a feliratokat és azok paraméterezését is.



Letöltés

Név: S.T.A.L.K.E.R. Call of Pripyat magyarítás (SCOPHU-v2.01.zip, 556 KB)
Letöltési hely: Magyarítások Portál
Alternatív letöltési hely
Kiadás ideje:
2015. január 23. – v2.01 (További információ)
  • Viccek és anekdoták feliratozva (nem mind)
  • A Complete mod plusz szövegei magyarul
  • A feliratozó mod a Complete modhoz igazítva
  • Apró szövegjavítások
2010. május 9. – v2.0
  • A magyar szöveg a hivatalos angol kiadás alapján készült.
  • A feliratozó mod is alaposan átalakult, pl. a hangutánzó és a kevésbé lényeges feliratok külön ki-bekapcsolhatóvá váltak.
  • Ez a honosítás a játékállások betölthetőségét nem befolyásolja, de a betöltött játékban előfordulhatnak anomáliák a nevek körül is. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy az új játék kezdésekor érvényes nyelven kiosztott névsor és egyéb szövegek belekerülnek a kimentett játékállásba. A szövegkészlet csak úgy lesz egységes, ha új játékot indítunk, és nem váltunk nyelvet közben.
    2009. december 28. – v1.0
  • A magyar szöveg az orosz eredetiből fordított nemhivatalos angol szöveg fordítása.

Visszajelzés

Az oldal alján levő Hozzászólás funkcióval küldhetsz a magyarítással kapcsolatos kérdéseket, észrevételeket, hibajelzéseket.

29 hozzászólás a(z) “S.T.A.L.K.E.R. Call of Pripyat” bejegyzéshez

  1. Sziasztok. Köszönjük az eddigi fordításokat, nagyon sokat segítettek.
    Esetleg nem tervezitek az Anomaly fordítását? Szerintem nagyon megérdermelné. Rendkívül jó mod. Köszönöm

    • A Prohardver fórumán a STALKER-es témákban sok modhoz készítettek magyarítást, érdemes lehet ott szétnézni, ha valaki a nagyobb, népszerűbb modokat szeretné magyarul tolni.

    • A legvalószínűbb, hogy valami olyan modot használsz, ami agyonvágja a feliratozó scriptet (esetleg olyan nem hivatalos játékváltozatot, aminek a tartalma eltér a legutolsó hivatalos változattól, amihez a magyarítás készült). Ebben az esetben az alap szövegek magyarok lesznek, a kiegészítő feliratozás viszont nem fog működni.
      Ahogy a leírás is írja, a magyarítás más modokkal vagy működik, vagy nem, attól függően, hogy azok melyik scriptekhez nyúlnak hozzá, és csak egyedileg, modonkénti kódelemzéssel lehet(ne) kompatibilissé tenni.

        • Akkor vagy a játékon változtattak jelentősen az elmúlt közel tíz évben (nem valószínű, főleg, hogy az idő nagyobb részében a GSC mint játékfejlesztő nem is létezett, míg a jogtulajdonos a STALKER 2 előkészítésére újra nem szervezte), vagy valami egyéb, távolról nem megállapítható probléma akadályozza a feliratozó mod működését.
          Esetleg, valami okból a Beállítások > Hang menüben kikapcsolódott a feliratozás beállítás, ami alapesetben bekapcsolt állapotban van a magyarítás telepítése után.

    • Esetleg még az lehet, hogy mivel a CoP-ban alkalmazott feliratozás nem a filmeknél megszokott kinézetű, hanem a kép bal oldalán, kicsiny profilképpel ellátott PDA-üzenetként jelenik meg, tulajdonképpen működik, csak nem látszik szinkronfeliratnak. A Shadow of Chernobyl szinkronfeliratozását még a filmeshez hasonlóra készítettük, aztán a sorozat többi tagjánál már átvettük a játék szerzői által alkalmazott PDA-s kinézetet. Szóval, ha a tábortűznél megjelenik egy valaki által éppen elmesélt vicc a PDA-üzenetekben, akkor az a működő feliratozás. Ráadásul a PDA nagyon jó MI-vel rendelkezik, szó szerint előre tudja, mit fog elmondani a beszélő.

  2. Hali, megpróbáltam parancssorból megadnbi a telepítés helyét, kidob egy olyat, hogy a CoP futtatható fájlja nem találhatóü a bin mappában. Az xrEngine lesz az, és valóban nem futtatható, ha megpróbálom elindítani, az “fsgame.ltx” fájlra hivatkozva dob ki hibaüzenetet. Mi tévő legyek?

    • Hümm-hümm, itt halmozott probléma lehet. Az xrEngine.exe attól még futtatható, hogy a játék nem indul be, mert pl. az fsgame.ltx-re való hivatkozást ő (vagy valamelyik általa meghívott függvénykönyvtár) írja ki. De ezzel még nem vagyunk sokkal előrébb.

      Először mindenképpen el kéne érni, hogy a játék fusson, lehessen vele játszani eredeti nyelven. (Az fsgame.ltx-es hibára keresve találhatsz segítséget fórumokban, biztos másnak is volt már hasonló gondja.)

      Aztán a parancssoros futtatás témakörét érdemes egy kicsit tanulmányozni, mert van néhány buktató, ami meghiúsíthatja a telepítő rendeltetésszerű működését, pl. védett könyvtár, vagy a könyvtárnévben szóköz és más veszélyes karakterek, stb.

      Ha parancssort nyitsz, akkor a telepítő futtatásakor kiírt üzenetekből lehet következtetni az esetleges hiba okára. Ha csak futtatod a .bat parancsfájlt, akkor a Windows sok esetben rögtön be is csukja az ablakot, és nem lehet megnézni, milyen eredményre jutott a .bat program. Ezért érdemes külön nyitni egy parancssort, és abban tevékenykedni.

      A parancssorban nem kell végig begépelni a fájlneveket, az első néhány betű beírása után a Tab billentyű nyomkodásával ki lehet egészíteni az aktuális könyvtárban levő fájlnevekre.

      • Bocsánat de szarik ez az alkotmányra :/

        SCOPMagyaritas-Telepito “[F:\Install games\Stalker Call of Pripyat\S.T.A.L.K.E.R. – Call of Pripyat]”

        Beírtam már szinte mindenhogy.
        Amikor azt mondod nyiss egy parancssort oda, az hogyan néz ki? – én nyitottam egy teljesen új parancssort, de mit jelent hogy oda?

        Lehetne kérni akár egy 1 perces tutorialt hozzá, mert ahogy látom nem én vagyok egyedül szerencsétlen a témában.

        Ez a parancssoros folyamat sokunknak meghaladta a képességét már, előre is köszönöm/köszönjük!

        • Elég baj az, hogy sokan alapszinten se értenek az általuk használt operációs rendszer kezeléséhez…

          Ha használsz Total Commandert, a legegyszerűbb módja a Parancssor adott helyre nyitásának, ha elnavigálsz valamelyik ablakban abba a könyvtárba, ahol nyitni akarod, majd a “Parancsok” menü “DOS parancssor nyitása” pontja (a megfelelő oldal legyen aktív, mert arra a helyre fogja nyitni).

          A szögletes zárójel nem kell az útvonalmegadásba, az ugyanis azt jelenti, hogy ami [így van írva magyarázatként], ahelyett kell beríni azt a tényleges parancsot/útvonalat/akármit, amire neked van szükséged. Tehát jelen esetben:
          SCOPMagyaritas-Telepito "F:\Install games\Stalker Call of Pripyat\S.T.A.L.K.E.R. – Call of Pripyat"
          Ha tényleg itt van a játék, ennek elvileg működnie kellene.

  3. Helló! Nekem olyan problémám lenne hogy elindítom a telepítő.bat-ot ugyanaz a baj mint Ozenenel meg kell adni a helyet, nos én próbálkoztam meg adni parancssorban de az írja ki hogy:a fájlnév, a könyvtárnév, vagy a kötetcímke szintaxisa nem megfelelő.
    Most nem tudom ilyenkor mit kellene tennem előre is köszönöm a segítséget!

    • Ha a telepítő nem találja meg a játékot, akkor miután kilépett, parancssorból, a játék telepítési könyvtárának megadásával kell indítani a telepítést (abból a könyvtárból, ahova a telepítőcsomagot kibontottad), pl.:

      SCOPMagyaritas-Telepito “D:\Jatekok\STALKER Call of Pripyat”

      Lényeges lehet, hogy ha a telepítési könyvtár nevében vagy bárhol az útvonalban szóköz van (mint a fenti példában is), akkor a teljes útvonalat a fent látható módon idézőjelek közé kell tenni.

        • És hol olvastál olyat, hogy kell lennie benne gamedata könyvtárnak, vagy hogy bármit át kell írni? Be kell másolni a magyarítást a játék telepítési könyvtárába, és attól lesz benne a gamedata könyvtár.

  4. Helló az lenne a problémám,hogy ha elindítom a telepítőt újraindul a gép ha pedig behúzom a gamedata mappát akkor mindig feljön az,hogy az x ray engine 1.6 leállt és nem lehet semmit sem csinálni vgayis nem lehet megnézni,hogy miért állt le a játék. Reméllem valaki tud segíteni, előre is kösz.

    • Ha egy egyszerű parancsfájl futtatásától újraindul a géped, akkor ott valami nagyon durva rendszerszintű problémák vannak.

      Mivel a magyarítás alapvetően működik, ha a gamedata bemásolása után nálad összeomlik a játék, akkor vagy más mod(oka)t is használsz, ami összeakad a magyarítással, vagy egyéb helyi probléma van a játékkal. Az ilyesmit távolról nem igazán lehet diagnosztizálni. Szerencsés esetben a motor összeomlás előtt esetleg tudhat naplófájlt készíteni, de hogy az a CoP esetében hol van, arra már nem emlékszem. Vagy a ..\(telepítési könyvtár)\_appdata_\logs könyvtárban, vagy a c:\Users\(felhasználónév)\AppData\Roaming\XRay Engine\Reports könyvtárban, vagy valahol máshol.

        • A .log fájlokból derülhet ki esetleg valami (vagy a másik szövegesből, bár az nem tudom, mi lehet, én úgy emlékszem, hogy összeomláskor csak egy .log és egy .dmp vagy .mdmp fájl készül). A legutóbbi néhányat, amik közvetlenül az összeomlások után készültek, elküldheted a címemre (itt van oldalt), hátha látok benne valami gyanúsat.

  5. Valaki kérem segítsen telepíteni mert Én nem tudom már hogy mit csináljak Kicsomagolom egy külön mappába ahol található a ” SCOPMagyaritas-Telepito” ahogy a leírás mondta rákattintottam-futtatás- és akkor jön a probléma miszerint :
    HIBA: A Rendszer nem találja a megadott beállításkulcsot vagy értéket. A ‘S.T.A.K.E.R. – Call of Pripyat’ mappája nem található a regisztrációs adatbázisban.
    MEGJEGYZÉS: A Telepítőnek meg lehet adni a játék mappáját:
    SCOPMagyaritas-Telepito [jatek_mappaja]
    Kilépés
    a folytatáshoz nyomjon meg egy billentyűt…

    Ez tök jó, Én megadnám a játék mappáját de Hogyan?! Mit másoljak hova.. Valaki leírhatna egy részletes útmutatást minden lehetőségről a sikerért:/ Nagyon megköszönném :)

    • Úgy, ahogy beidézted ide az útmutatóból, nyitsz egy parancssort oda, ahova a telepítőt kicsomagoltad, beírod hogy “SCOPMagyaritas-Telepito [SCOP telepítési könyvtár teljes útvonala, ha szóközök is vannak benne, akkor idézőjelek közé]” (tehát pl.: SCOPMagyaritas-Telepito “C:\Games\S.T.A.L.K.E.R. – Call of Pripyat”) és nyomsz egy entert.

  6. remélem akkor ez már complete modban is fog menni….régebben azzal a buggal találkoztam hogy megcsinálom a küldit,de a pda nem jelzi,ezért a játék úgy észleli hogy nem csináltam meg a küldit és nem tudok továbbmenni

    • Ilyet a magyarítás elvileg eddig sem okozhatott, gyakorlatilag viszont pontosan az ilyen parajelenségek az elsődleges oka annak, hogy nem támogatjuk a magyarításaink módosított játékon való használatát, mert a stabil működés biztosításához vissza kell(ene) fejteni és meg kell(ene) érteni a mod teljes működését kód szinten, ami rengeteg munka és idő (lenne).

    • Tesztelésként végigtoltam a fő történetszálat Complete moddal, nem találtam hibát. Ha egy felvehető küldetésben esetleg mégis valami gond jelentkezik (ami magyarítás nélkül nem), szólj ide, hogy megnézhessük.

      A S.T.A.L.K.E.R. játékokhoz készült és készülő modok tömege bizonyítja, hogy az XRay játékmotor jól moddolható. Jól, de sajnos nem könnyen. Ilyen összetett rendszer esetén nem könnyű átlátni, hogy egy-egy változás mire lesz hatással a programozó eredeti szándékán kívül. A fő követelmény az, hogy a teljes kódállomány mindig egységes egész legyen. És pont ez az, amit nehéz (vagy inkább lehetetlen) biztosítani, főleg akkor, ha a rendszer kiinduló állapota ismeretlen, mert valaki már módosította. Emiatt csak a feltenni kívánt modok „összefésülése” a járható út.

Hozzászólás a(z) Hapho bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>