Üdvözlöm a 17-es Városban!

A Valve néhány nappal ezelőtt (valószínűleg a 2013. jún. 26-i frissítés során) többé-kevésbé nyugdíjazta a GCF tartalomformátumot, ami addig az egyik jelentősebb okozója volt annak, hogy régi játékaikat csak nagy kínkeservesen voltak hajlandók frissíteni. Az új, SteamPipe nevű tartalomformátum lehetővé teszi fájlok egyenkénti, akár részleges (“byte-patcher”) frissítését, aminek pozitív hatása azonnal meg is látszott: a fájlkonverzióval egy időben mindegyik érintett játék frissítést is kapott, mely részeként bekerültek a majdnem három éve a fordítószerveren porosodó lokalizációk, köztük az általunk készített magyar is.

Ennek köszönhetően immár az összes Valve játék magyar kezelőfelülettel és feliratozással játszható, amennyiben a Steam kliens nyelve magyarra van állítva (még néhány év, és talán azt is megérjük, hogy a játékok nyelve a kliens nyelvétől függetlenül legyen állítható), ami egyúttal azt is jelenti, hogy az összes Valve-játék honosításunk (köztük a számunkra talán legfontosabb Half-Life sorozaté) végre kiadásra került és ezzel ténylegesen hivatalossá vált.

Ez a mostani tartalomfrissítés a Half-Life 2, Half-Life 2: Episode One és Half-Life 2: Episode Two játékokat (valamint technikailag a Half-Life 2: Lost Coastot is, de annak a feliratozása még kiadásra vár, mivel csak néhány hete került fel a fordítószerverre, így a legtöbb nyelven még dolgoznak rajta) érintette, míg a Portal és a Left 4 Dead magyar lokalizációja már valamikor korábban bekerült a játékokba.

Egy hozzászólás a(z) “Üdvözlöm a 17-es Városban!” bejegyzéshez

  1. Kb két hete, hogy feltettem a Half-Life 2 magyar szövegeit és nem sokkal ezután láttam a hírekben, hogy frissítették a nyelvi fájlokat. Mivel a magyarítás már fent volt, ezért csak a fejezetek címeinek magyarrá válásából gondoltam, hogy ez a játék is megkapta végre a magyar nyelvi fájlokat. Hatalmas köszönet a munkátokért! Bízom benne, hogy mihamarabb tudlak titeket támogatni egy kisebb összeggel. Vagy ha mással nem is egy láda sörrel. Csak így tovább!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>