Emberek, forradalom!

Annak idején terveztük a Deus Ex: Human Revolution magyarítását, de végül nem kezdtük el, mert egy másik csapat korábban „bejelentkezett” rá. Mivel azonban a munka meglehetősen „mérsékelt tempóban” halad(t), nemrég (újfent) felajánlottuk Steve Q-nak, hogy beszállnánk a fordításba. Mostanra megkaptuk az eddig elkészült anyagot, és némi technikai előkészítés után elkezdtem a „maradék” fordítását.

Akkor a fi csoport átvette a magyarítást?

Nézőpont kérdése. Mivel a jelek szerint Steve Q erre fordítható szabad ideje erősen korlátozott, a hátralevő munka nagyját valószínűleg mi fogjuk elvégezni, és a haladást és az esetleges további híreket is itt lehet majd követni. Összességében viszont, mivel a fordítás majdnem felét (de lehet, hogy mire végzünk, már többet is) ők készítették el, nyilván közös kiadásról lehet csak szó.

Még csak 18%?

A fordítási állapotot mi a saját, több szakaszból álló munkamódszerünk becsült teljes időszükséglete alapján jelezzük, ahol a 100%-ot akkor érjük el, amikor a magyarítás konkrétan kiadásra került, nyilvánosan elérhető. Steve Q-tól a teljes szöveg kb. 40%-ának nyersfordítását kaptuk meg, ami nálunk egy viszonylag korai állapotnak felel meg, és elhelyezve a teljes munkafolyamat előzetesen becsült időszükségletében ez nagyjából ennyit jelent.

Mi van a The Missing Linkkel?

Jelenleg függőben van, mivel a szövegkészlete részben megegyezik az alapjátékéval, így célszerűbb lesz annak teljes elkészülte után, az egyező részek átemelését követően nekifogni a maradéknak.

És a Director’s Cut?

A szövegkészletének elvileg jelentős mértékben meg kellene egyeznie az alapjáték + Missing Link szövegeivel… Azért elvileg, mert a DX:HR csak nagy kínlódás árán modolható, így szinte senki nem foglalkozik vele, ezért csak egy elég régi ki- / becsomagoló eszköz van hozzá, ami az alapjátékkal működik, a DC fájljainak kezelésével viszont nehézségei vannak. Így egyelőre még nem tudtunk hozzájutni a DC szövegadat-fájljához, hogy egyáltalán lássuk, hogy néz ki a másik kettőhöz képest. Bízunk benne, hogy találunk a DC-nél is működő módszert / eszközt, de ez jelenleg „majd foglalkozunk vele, mikor odaértünk” állapotban van.

Jó, jó, de MIKOR?!

Tudni kell, hogy a játék sok szöveget tartalmaz. Tényleg nagyon-nagyon sok szöveget. Ráadásul a szövegsorok funkciótól, helyszíntől, forrástól, időrendtől jobbára függetlenül, rendezetlenül, bármiféle azonosító nélkül találhatók a szövegadat-fájlban, így jó esetben is csak az egyes sorok tartalmából lehet kitalálni, hogy az éppen micsoda, rosszabb esetben pedig még abból sem. Ehhez jön még a játék részben nemlineáris jellege, ami nagyon időigényessé teszi (majd) az alapos játéktesztelést.

Kellőképpen pesszimista becslés: év vége.

Bizakodóan realista becslés: szeptember.

11 hozzászólás a(z) “Emberek, forradalom!” bejegyzéshez

  1. Nagyon jó látni hogy már csak 1% van hátra a Deus Ex. Human Revolution magyarításából :D. Mióta meg jelent ez a játék azóta várom hozzá a fordítást :). Nagyon köszönöm én és rajtam kívül úgy gondolom a magyar gamer társadalom is hogy még egy újabb fordítással lehetünk gazdagabbak.

  2. Nem semmi ahogyan haladtok. Minden létező kalapomat emelem. Felemelő érzés belegondolni, hogy ki lehet még pörget legalább egyszer Jensen első kalandját a második megjelenése előtt magyarul.

  3. Kitartás a fordításhoz!
    Azóta várok egy magyarítás a játékhoz amióta megjelent a game.
    Még el se kezdtem vele játszani, most már kivárok!!!

  4. Sziasztok,

    Sok kitartást kívánok a fordítóknak, és köszönöm mindenkienek aki részt vett/vesz a fordításbn, hogy -bármikor is legyen kész-, elérhetővé válik ez a kiváló játék magyar nyelven is.

  5. Ez az elmúlt két nap rengeteg hírt hozott !!! Folytatodik a Deus Ex magyarositás és ráadásul most ma tudtam meg hogy készül a legujabb része ami a Deus Ex:Mankind Divided nevet viseli. Remek hírek ezek . Steve Q-nak köszönjükk az eddigi munkályát. A jelenleg ezzel foglalkozó forditoknak pedig kitartást kivánok a munkához ! :)

    Azt hiszem a mainap felrakom a legelső részét plusz a hozzátartozó magyarítását és végig viszem 😀

    http://www.gamestar.hu/deus-ex-mankind-divided-itt-az-elso-trailer.html

Hozzászólás a(z) DasOmen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>